Érdi csoportból, de nem lokális a probléma.
Tldr egy bolti eladót zaklatott egy perverz gyökér, a rendőrség természetesen szart bele.
“Az Érd központjában található üzletünkben történt a következő eset.
Egy 60-as éveiben járó férfi betért hozzánk vásárolni és úgy gondolta, hogy mivel nincs nagy forgalom, inzultálnia kell az ott dolgozó kolléganőnket. Miután ecsetelte neki, hogy milyen módokon feküdne le vele, és elmondta, hogy neki csak 15–16 éves barátnői voltak, elővett egy rakás fényképet. Rendes, előhívott fényképekről van szó, amelyeken lovak és tájképek szerepeltek, de volt köztük olyan is, amelyen egy nőt felülről, a WC-n ülve fotóztak le, illetve egy kép amin a farka volt. A férfi meztelenül, telibe az álló farkával.
Ezt a képet letette a pultra, miközben tovább csevegett a hölggyel.
Egy büntetett előéletű emberről beszélünk, aki évekkel ezelőtt itt, Érden, nyakon szúrt egy lovat annak gazdája, egy 16 éves lány és az édesanyja szeme láttára.
Ez az ember most – saját elmondása szerint – gyerekeket lovagoltat. Névjegykártyát is adott.
A rendőrségre még aznap elmentünk. A sértett félt attól, hogy az elkövető a feljelentés miatt majd megkeresi, és további inzultusoknak teszi ki, ezért kezdetben nem akart feljelentést tenni.
Ez pedig az érdi rendőrségről egy leirat:
Miután egy nagyon kedves és határozott rendőrnő meggyőzött minket és a sértettet arról, hogy neki kell elmondania, mi történt, többek között arra hivatkozva, hogy felelőssége van abban, hogy mással ne történhessen meg ugyanez, a feljelentést követően kevesebb mint 24 órával megkapta az elutasításról szóló határozatot.
Az elutasítás indoklása szerint, mivel az elkövető fizikailag nem ért hozzá, nem történt zaklatás.
Kérdésem az érdi rendőrséghez, különösen ahhoz a neve alapján nőnemű r. őrnagyhoz, aki a határozatot jegyzi:
Ha én bemegyek a Rossmannba, és előveszek egy képet a farkamról, miközben arról beszélgetek az eladóval, hogy őt csak a menstruációja után szexelném meg, mert ennyire tudatos vagyok, akkor aznap nyugodtan alhatok? Semmilyen bűncselekményt nem követtem el, igaz?
Szégyen.
A sértett egyik legnagyobb félelme a feljelentés előtt az volt, hogy a rendőrség nem fog tenni semmit. Gratulálok, hogy sikerült megerősíteni ezt a sztereotípiát.
Az elkövetőnek pedig ezt üzenem: megvan minden felvétel. Minden szögből.
Ha magadra ismertél, és úgy gondolod, hogy mások is felismertek, emiatt pedig szeretnél ellenem feljelentést tenni, TEDD MEG! Kérlek, tedd meg, hogy bíróságon kelljen bizonyítanom mindent, amit leírtam.
Ha pedig meglátlak a környéken, vagy meghallom, hogy bárkivel szóba állsz az érintettek közül, nem lesz elég tintapatron a világon, annyiszor fogom kiplakátolni a képeddel a várost.”