Magyar orvos apa és osztrák anya gyermekeként Bécsben született 1907. január 26-án. Apját az első világháború után Komáromba helyezték, a család a városnak a Dunától északra eső felén élt. Selye a bencések itteni gimnáziumában érettségizett, később – arra utalva, hogy a város északi részét a trianoni békediktátum Komárno néven Csehszlovákiának juttatta –, gyakran mondogatta:
„nem én hagytam el Magyarországot, Magyarország hagyott el engem".
Csehszlovákia 1918-as megalakulása után került a család Prágába, ahol 1929-ben Selye János az ottani egyetemen szerzett orvosi és vegyészi diplomát. Selye a prágai orvostudományi egyetem másodévében találkozott először a »biológiai stressz« gondolatával. A kórtermi vizitek során megfigyelte, hogy a betegeknek gyakran számos közös panaszuk volt, még akkor is, ha mindannyian teljesen eltérő és specifikus betegségekben szenvedtek. Mindegyik betegnél közösen megjelenő, általános panaszok voltak, mint például a fáradt megjelenés, az étvágytalanság, a fogyás, az, hogy szívesebben feküdtek, mint álltak, és nem volt kedvük munkába menni. Ő ezt a bizonyos értelemben csak betegnek lenni szindrómájának („syndrome of just being sick”) nevezte.
Tudományos tevékenysége főleg már az Egyesült Államokban (Johns Hopkins Egyetem) és Kanadában (McGill Egyetem és Montréali Egyetem) teljesedett ki, nagyszámú (1700) tudományos publikációját Hans Selye néven jegyezte. Az akkoriban fiatalnak számító modern endokrinológia szerelmese lázasan kutatott az emberi szervezetben még felfedezetlen hormonmolekulák után
A fiatal Selye az akkoriban kibontakozó endokrinológia szerelmese volt, és új hormonok után kutatott. Kísérletei során patkányokba fecskendezett különféle petefészek-kivonatokat. Az állatoknál súlyos tünetek alakultak ki: Megvastagodott a mellékvesekérgük. Sorvadni kezdett a csecsemőmirigyük, a lépük és a nyirokcsomóik. Vérző fekélyek jelentek meg a gyomrukban és a vékonybelükben. Selye eleinte azt hitte, rábukkant egy új hormonra. A nagy öröm azonban csak addig tartott, amíg kontrollkísérletként más szervek kivonatait, mérgező anyagokat, sőt extrém hideget és jeges vizes úszást is be nem vetett. Bármilyen káros vagy megterhelő ingert alkalmazott, a patkányok szer szervezete pontosan ugyanazokat a tüneteket produkálta. Rájött: a reakciót nem egy konkrét hormon, hanem maga a szervezet nem specifikus válaszreakciója váltja ki a terhelésre.
Selye nem tört össze, abból főzött, amit talált: 1936-ban rövid, alig féloldalas szösszenetet küldött a Nature tudományos folyóiratnak, „különféle kártékony tényezők által kiváltott tünetegyüttesről”. A tünetegyüttest, amelyet általános adaptációs szindrómának nevezett, Selye három fázisra osztotta. Az első két fázist nemhogy nem tartotta kórosnak, de az életben maradás szükséges velejárójaként, a fizikai és szellemi fejlődés alapvető feltételeként írta le. Akkor még nem, később azonban sokszor hangsúlyozta, hogy a stressz az élet sója, ellentéte pedig a halál.
Selye korszakalkotó értelmezésében a stressz a szervezet bármilyen fizikai vagy pszichés terhelésre adott nem specifikus válasza. Amikor egy élőlény elsőként találkozik bármilyen külső ingerrel, az első fázisban eldönti, hogy felveszi-e vele a harcot, vagy inkább megfutamodik (the alarm reaction).
Ha a váratlan vagy szokatlan helyzet nem oldódik meg, sőt, alkalmanként, vissza-visszatér, az érintettek szervezete adaptálódik. Az ellenállás fázisában a nehézségeket már rutinosan kezeli az emberi test (the stage of resistance).
A harmadik szakaszban azonban, ha a stresszhatás túl hosszú ideig vagy túl gyakran jelentkezik, óhatatlanul elérkezik a kimerülés szakasza( the stage of exhaustion) . Az előző két fázissal ellentétben ez a szakasz kórosnak tekinthető, tartósan fennálló megterhelés esetén súlyos pszichés zavarok, például depresszió, vagy akár halálos kockázattal fenyegető szív- és érrendszeri, emésztő- és immunrendszeri panaszok, hormonális zavarok alakulhatnak ki.
Az általános adaptációs szindróma (angolul general adaptation syndrome, avagy GAS) helyett Selye mindenképp szükségesnek látta egy könnyebben megjegyezhető, egyszerűbb szakszó használatát. tartós külső inger hatására a szervezetben kialakult nem specifikus válaszreakcióról szóló első monográfiájának 1950-ben Selye a Stressz címet adta. Selye büszke volt arra, hogy a biológiában elsőként általa használt kifejezés a világ minden nyelvén ugyanazt jelenti, azon viszont maga is eltöprengett, hogy a tünetegyüttes kiváltó okát nem kellett volna-e másik szóval jelölni. A stresszel, mint utóbb kiderült, az volt a legnagyobb baj, hogy egyszerre jelentette önmagát, valamint saját okát és következményét is. Selye utóbb úgy vélte, ha jobban tudott volna angolul, valószínűleg a strain, vagyis terhelés szót használta volna. A stresszt a közvélemény első számú közellenséggé kiáltotta ki. A stresszkutatás atyja az 1960-as és 1970-es években épp ezért próbált új, egyértelműsítő fogalmakat bevezetni: a jót eustressznek, a rosszat pedig distressznek nevezte el.
Selye Jánossal élni és dolgozni maga volt a stressz – emlékezett vissza néhány éve egykori mentorára Szabó Sándor. Ennek fényében már nem is olyan meglepő, hogy a világhírű kutató háromszor házasodott újra. Nemzetközileg elismert akadémikus tanítványai közösen idézték fel, hogy „január elsejétől szilveszterig mindig ugyanaz történt, alig lehetett szabadságra menni
Képünk Selye Jánosról csak akkor lesz teljes, ha nem hallgatjuk el ellentmondásos tevékenységét dohányipari tanácsadóként. A kutatáshoz pénz kell, mégpedig nem is kevés, Selye stresszkutatásainak fő támogatója pedig néhány nagy nemzetközi dohánygyártó monopólium volt.
Amikor a dohányzás és a rák, mindenekelőtt a tüdőrák kapcsolata egyre világosabb bizonyítékokat kapott az orvostudományban, perek sora indult meg a dohányipari monopóliumokkal szemben. Ez ellen védekezve a cégek gyakran hivatkoztak Selye egyes kijelentéseire, és ő ugyan nyíltan nem állt ki mellettük, de nem is cáfolta ezeket az állításokat. Nevére ez árnyékot vetett, ami magyarázhatja, hogy nem ítélték meg számára az orvosi Nobel-díjat. Selye volt munkatársai viszont több okból is kétségesnek tartják, hogy az endokrinológus a Big Tobacco szekerét tolta volna
Mindig büszkén vallotta magát magyarnak, és bár tíz nyelven adott elő, mint mondta: anyanyelve csak egy volt. Utolsó éveiben sokat foglalkozott a hazatelepülés gondolatával, de erre már nem kerülhetett sor, 1982. október 15-án Montrealban halt meg.
Végrendeletében jelentős magánkönyvtárát Magyarországra hagyta.
Ha valaki többet akar olvasni Selye és a dohányipar kapcsolatáról: https://pmc.ncbi.nlm.nih.gov/articles/PMC3036703/
Forrás1 Forrás2Forrás3 Forrás3