r/askhungary • • 2h ago

RELATIONSHIP Mi várható ha egy nárcisztikus embernek a legfájdalmasabb pontjába rúgnak bele?

24 Upvotes

Nem a divatból felcímkézett nárcisztikusról van szó hanem a tényleges pszichiátriai esetről. Grandiózus viselkesés, mindent lehazud, ő sosem hibás semmiért, gázlángol, mindenben magát sajnáltatja. Empátiája szó szerint nulla. Még azért is lecseszett mert életveszélybe kerültem ( minek mentem oda, és ezért még fizettem is..) Természetesen bocsánat tőle soha nem hangzott el. Egy vita során elkezdte magyarázni hogy soha egy nő sem beszélt vele még így, sose bántotta őt még senki így. Próbáltam észérvekkel elmagyarázni neki az álláspontom de nyilván felesleges volt, majd egy ponton besokalltam és mondtam neki, hogy mégis téged csaltak meg, gondolom nem véletlen. Erre beszállt a kocsiba és padlógázzal elhajtott. Azóta se kép se hang.

Házas volt 14 évig. A felesége összejött egy másik pasival és kiköltözött külföldre. A gyerekük akkor még csak 5 éves volt. Ebből kiindulva szerintem a volt felesége is menekülni próbált. Azóta az ex feleségéről vállalhatatlanul beszél, ahogy mindenkiről egyébként a környezetében. A saját anyjával is.


r/askhungary • • 12h ago

DISCUSSION Mi volt a leglustább dolog amit valaha csináltatok?

100 Upvotes

.


r/askhungary • • 1h ago

LAW Termék csere megtagadása, fogyasztó megtévesztése?

• Upvotes

Sziasztok!
Rendeltem online egy akciós kabátot, de nem lett jó a méret. Az oldal hirdetése szerint, ami több helyen is fel van tüntetve, ingyenes cserét biztosítanak. Ez a vissza igazoló e-mailben is szerepel. E-mailben felkeresve, viszont már állításuk szerint ez elavult, nincs ilyen náluk, küldjem vissza és rendeljem meg a terméket újra. Magyarán fizessek 3x posta költséget, mert ugye 2x a kiszállítás, 1x a vissza küldés díja, + ami probléma még, hogy a kabátot már nem találni a weboldalukon :).
Ha azt írták volna, hogy nincs már méretben és ezért nem tudják cserélni, akkor oke, de így, hogy megtévesztik a fogyasztókat? Sajnos ma telik le a 14 napos elállási határidő, érdemes fogyasztóvédelem/békéltető testületnél érdeklődni/jelezni, vagy csak adjam fel vissza, és így jártam?
Előre is köszi minden választ!

Ui.: probléma jelzése óta is ugyanígy hirdetik a csere lehetőségét…
A cég cseh székhelyű, de magyar az oldal, több országban is jelen vannak az EU-ban.


r/askhungary • • 1h ago

GASTRO - FOOD Is it common for Hungarians to eat tinned fish?

• Upvotes

See the title.


r/askhungary • • 13h ago

HISTORY Akik köztetek megélték a rendszerváltást a 90-es években, tudnátok mesélni?

35 Upvotes

Kedves magyarok !
Kiváncsi lennék, ki hogyan élte meg a rendszerváltást. Hány évesek voltatok, fiatalok, idősebbek ? Milyen volt a család anyagi állapota ? Szülők, nagyszülők hogy viselték ? Milyen változásokat tapasztaltatok ? Jobb, vagy rosszabb lett minden ? Milyen volt az élet rendszerváltás előtt, és milyen lett azután ?

Illetve, ha tudnátok még hozzá ajánlani olvasmányt erről a témárol, azt is megköszönném. (megkérdezem r/konyv-en is)

Mi motiválja ezt a kérdést egyébként ? Szüleim éppen a rendszerváltáskor költöztek ki külföldre és ott születtem és nőttem fel (bár hazajártunk évente nyaralni, családhoz). Nekik megterhelő változás volt, mert sok mindent elvesztettek, de soha semmit nem meséltek a házasság előtti életükről Magyarországon. Legfeljebb anyu, hogy szinte ingyen volt a kultúra elérhetősége még 1990 előtt, a külföldre utazás viszont bonyolult volt. Szóval, kiváncsi vagyok minden árnyalatra.

Elnézést, ha véletlenül rossz lenne a flair ! Lehet hogy inkább storytime kéne hogy legyen ?


r/askhungary • • 11h ago

IT Telefon púpos, hibás akksi SOS segítség?

21 Upvotes

Sziasztok!
Pár óra alatt az iphone 13 akksija felpúposodott valamennyire, szaga is va. Azonnal kikapcsoltam, de nem tudom hova vigyem? Bármi tipp? Udvaron ha kigyullad az rohadt nagy baj.


r/askhungary • • 17h ago

RELATIONSHIP Ti is azt tapasztaljátok, hogy a szinglik és a rossz párkapcsolatban élők sokkal aktívabbak a közösségi médiában?

59 Upvotes

Mintha fordított arányosság lenne a párkapcsolati elégedettség és a közösségi médiában mutatott aktivitás között. Akik kiegyensúlyozott, jól működő kapcsolatban élnek, azok sokszor alig posztolnak valamit. Ezzel szemben a szinglik és akiknek nincs rendben a kapcsolatuk (konkrét példákat tudok ismeretségi körben) mintha folyamatosan jelen lennének. Sztorik, szelfik, idézetek, állandó visszajelzés-keresés. És itt most nem arra gondolok, hogy valaki néha megoszt egy nyaralós képet vagy egy jól sikerült fotót magáról. Hanem arra a szinte kényszeres jelenlétre, amikor látszólag minden apró történésnek közönség kell. Néha olyan érzésem van, mintha egyesek nem is megélnék a saját életüket, hanem folyamatosan bizonygatni akarnák másoknak, hogy tökre rendben van minden.


r/askhungary • • 1d ago

WHAT'S THIS? Megéri fellebbezni a kitakart parkolótábla miatti 65 ezer forintos bírság ellen?

Thumbnail
gallery
276 Upvotes

Sziasztok!
Elöljáróban leszögezem: teljesen elítélem, ha valaki mozgássérült helyen parkol jogosultság nélkül, és soha nem állnék oda szándékosan. Tegnap este viszont sikerült beleszaladnom a pofonfába Adyvárosban.
A helyszínen (a mellékelt fotókon látszik) a fák lombozata annyira rálóg a közúti jelzőtáblára, hogy az úttestről és a parkoláskor szinte teljesen észlelhetetlen a mozgáskorlátozott várakozóhelyet jelző kiegészítő tábla. Az aszfalton lévő felfestésből sem látszott semmi.
A végeredmény: 65.000 Ft-os bírság.
Megértem, hogy a szabály az szabály, és a mozgássérült helyeket tiszteletben kell tartani, de azért szerintem az sem normális, hogy a közútkezelő hagyja így rálógni a fákat a táblákra, miközben az ellenőrök pikk-pakk kiszabják a maximális büntetést.
Ti mit tennétek a helyemben? Érdemes fotókkal fellebbezni/kifogást emelni a növényzet ápolatlansága és a tábla kitakarása miatt, vagy engedjem el, mert úgyis lesöprik az asztalról?

Google street fotó:2025.06


r/askhungary • • 9h ago

HOUSEHOLD Keresek egy emléket, hogy hol árultak költségcsökkentő varázs mágnest?

11 Upvotes

Nagyon keresek valamit: volt egy ilyen a gyerekkoromban (2000-es évekre saccolom), hogy valami ezo/anettka-tv jellegű csodán kereszül csodák csodája, pénzt lehet sprórolni varázslatosan és mágnesesen...

A termékfotó az volt, ahogy le van mágnesezve a villany vagy gázóra...

"Egyebet sajnos nem tudok elmondani", próbáltam pontosabbra fogalmazni, de túl sok a bizonytalanság az emlékben.

Tudjátok, hogy ez hol lehetett?

Disclaimer: bocsi, nem tudom, mi a legjobb flair ide. "Retro household"...?


r/askhungary • • 2h ago

JOB Burkolók szeretitek a munkátokat és mennyi időbe telt megtanulni?

2 Upvotes

Fehér galléros munkából kékgalléros munkát szeretnék megtanulni. Úgy érzem nem tudok azonosulni az itteni légkörrel. Az egyéni vállalkozói légkör eszméletlenül vonz engem és írtózom a 9-5 gondolatàtól. Inkább osztanám be a saját feladataimat és alakítanám úgy a napjaimat ahogyan lehet.


r/askhungary • • 5h ago

VEHICLE - TRANSPORT Miért nincs vagy nagyon ritka már a ROLA?

4 Upvotes

Régebben rengetegszer láttam főleg 10-20 éve hogy hosszú sorokban szállítottak kamionokat, mostanában már egyáltalán nem látok ilyet.


r/askhungary • • 3h ago

ADVICE Így próbál lerázni a Banggood egy törött kávéfőzővel, ti mit tennétek a helyemben?

2 Upvotes

​Sziasztok!

​Kíváncsi lennék a véleményetekre / tapasztalatotokra, mert elég abszurd helyzetbe futottam be a Banggood-dal.

​Rendeltem egy kávéfőzőt, ami törött víztartállyal érkezett. Nyitottam egy support jegyet (Ticket), erre a következő köreink voltak:

​A support írásban elismerte, hogy a gép akkora ütést kaphatott, hogy belső sérülése is lehet, így saját biztonságom érdekében azonnal áramtalanítsam és ne használjam!

​A megoldásuk: Amikor cserét vagy teljes vételár-visszatérítést kértem, felajánlották, hogy küldenek egy új műanyag víztartályt, és próbáljam ki! (Ugyanarra a gépre, amire 2 napja mondták, hogy zárlat- és életveszélyes lehet!)

​Jeleztem, hogy nem vagyok szerviztechnikus, nem fogok egy szétütött gépet otthon tesztelgetni. Erre jött a dumálás, hogy konzultálnak a beszállítóval, meg várnak a vezetőségre blablabla...

Egy hetes huzavona után ​tegnap megelégeltem és elindítottam a Revolut Chargebacket (kártyás reklamációt) a fotókkal és a chatekkel.

​Ti jártatok már így velük vagy más kínai webshoppal?

​Érdemes még egyáltalán szóba állni a supporttal, vagy hagyjam az egészet a Revolutra?


r/askhungary • • 18h ago

CULTURE What iconic characters were popular in Hungary in the 1970-2000 period?

40 Upvotes

I'm doing some research and need help.

Can be foreign characters, like - Rambo, Terminator

or some local/regional characters

Can be movies, music artists, etc.

I need some that are easily recognizable by almost anyone aged 40+.

Thanks


r/askhungary • • 10h ago

LAW Hogyan érdemes jogilag fellépni egy új építésű társasház kivitelezőjével szemben?

10 Upvotes

Egy új építésű társasházban több lakást érintő akusztikai problémákkal küzdünk, többek között a szellőzőrendszeren keresztüli zajokkal, illetve a födémen és falakon átjutó hangokkal. Több tulajdonos összefogna a probléma megoldása érdekében.

Milyen jogi lépéseket érdemes tenni a kivitelezővel szemben? Van tapasztalatotok hasonló ügyben, illetve tudtok ajánlani megfelelő jogi eljárást vagy szakembert?


r/askhungary • • 1d ago

STORYTIME Hogyan ne járjon így minden cipőm sarka?

Post image
150 Upvotes

Ez nike cipőm egyébként nagyjából 3 éves. Viszont mint a képen is látszik szörnyen kikoptatom a sarkát. De egyébként az össze cipőmnek belől már kopott a sarka csak ez a legrégebbi cipőm amin nagyon látszik. Hogy tudnám ezt megelőzni? Illetve ezt egy cipész megtudja javítani?


r/askhungary • • 20h ago

LAW Hirtelen elrendelték az BTO munkát, mi történik ha dolgozok HO-ban?

41 Upvotes

Hirtelen elrendelték az BTO munkát, mi történik ha dolgozok HO-ban?

Eddig WFH-ban dolgoztam heti 5x. Most hirtelen a menedzserem fölött álló valami fejes elrendelte a heti 3x office munkát, én Pécsi vagyok, fel kéne mennem pestre és vissza haza, szóval napi 6 óra vonattal összesen, heti 3x. Mondtam hogy erről szó sincs. Hajlandó lennék heti 1x felmenni, de hozzáteszem, a munkakörben semmi sem teszi ezt szükségessé, csupán gondolom ez a cég is leépit rejtettem több száz embert igy engem is gondolom

A kérdésem a következő: Jogilag ha nincs kötbér definiálva a szezrődésben, de elméletileg "megszegem" a szezrődést ezáltal hogy továbbra is WFH-ban dolghozom, a legsúlkyosabb szankció az azonnali hatályú munkáltatói felmondás lehetne?


r/askhungary • • 9m ago

EVENTS Mai előadásra nincsenek meg az Eventimes jegyek, csak a számla, járt már így valaki?

• Upvotes

Sziasztok!

Ma mennénk a Papp Lászlóba este 8 órai előadásra, de most látom, hogy az Eventim csak a számlát küldte el, a jegyeket nem (vagy spambe küldte és azóta rég törlődtek). Az Eventim fiókomban sem látom a jegyeket. E-mailt küldtem nekik, még nem reagáltak, telefonos elérhetőséget nem találtam. Beengednek vajon csak a számlával? Kit lehet még ilyenkor megkeresni, ha délután sem válaszolnak üzenetben?

Ha valaki járt már így és van ötlete, nagyon megköszönöm!


r/askhungary • • 20h ago

HEALTH - BODY Brutális migrénre van bármilyen kevéssé ismert módszeretek, amit ajánlanátok?

37 Upvotes

Sziasztok!

21 éve küzdök szinte állandó fejfájással. A létező összes klinikát végigjártam (alvásambulancia, neurológia, fejfájásklinika, ortopédia, endokrinológia), az összes gyógyszert kipróbáltam már (általános fájdalomcsillapítók, erős fájdalomcsillapítók, migrénellenes gyógyszerek pl.: cinie). Minden leletem mindig negatív, a CT és MRI semmit nem mutat, egészségesen, kiegyensúlyozottan étkezem, sportolok, eleget alszom és pihenek.

Heti 2-3x küzdök brutális migrénnel, és ez teljesen ellehetetleníti az életemet. Nem funkcionálok, nem tudok gondolkodni, hol ideges vagyok, hol lehangolt a fejfájás miatt.

Az egész internetet végigtúrtam már. Próbáltam a sültkrumpli-kóla trükköt, a lábáztatást forró vízbe, hideg vízbe, borogatást, teákat, stb. Kéthetente gyógymasszőrhöz járok, hetente terápiára, illetve igyekszem stresszmentesen élni.

Semmi nem segít. Teljesen el vagyok keseredve. Úgy érzem, hiába teszek meg mindent, hogy változzon a fejfájás gyakorisága, senki és semmi nem segít.

Ismertek esetleg olyan praktikát vagy kezelést, amit még érdemes lehet megpróbálni? Orvos ajánlást is szívesen fogadok, ha van olyan általatok ismert orvos, aki nektek tudott segíteni.

Köszi mindenkinek!

UPDATE: Nagyon szépen köszönöm, hogy ennyien írtatok ennyire sokféle tanácsot. Nem gondoltam, hogy ilyen sok sorstárs akad rá a posztomra. Sok olyan tippet kaptam, amiket meg fogok próbálni ❤️


r/askhungary • • 43m ago

HELP ME FIND Közjegyző ajánlás albérleti szerződéshez?

• Upvotes

Sziasztok. Albérleti szerződés kapcsán keresnék közjegyzőt, aki nem horrorisztikus áron dolgozik. Budapesten, ideálisan 14, 15 vagy 3.kerületek körül. Valakinek esetleg ajánlás?


r/askhungary • • 2h ago

TRAVEL Where to go in budapest or near it in January?

0 Upvotes

I'm traveling to budapest in January 27 where should I visit in budapest or cities near it?

And I will go with my family and to be good in January weather conditions

So where should I go?


r/askhungary • • 13h ago

SPORTS Hol találok Budapesten olyan helyet felnőttként ahol különböző szinten vannak edzések?

7 Upvotes

Sziasztok! Olyan helyet keresek Budapesten ahol tudnék munkaidő után hobbiból röpizni/edzésekre járni. Utoljára egyetemen voltam úgyhogy olyat szeretnék ahol van alkalom kezdőknek/újrakezdőknek és később ha visszarázódnék akkor valamilyen haladóbb csoport is van ahova fel lehetne lépni.

r/Budapest-re nincs elég karmám :(


r/askhungary • • 4h ago

DISCUSSION Melyik ételből készítenél saját, különleges változatot, és mi kerülne bele?

0 Upvotes

Mostanában nagyon tesztelgetek új szendvics recepteket. Mi lenne jó melegszendvicsre. Van már pár ilyen sonkás, sajtos, tejfölös mixem, ami valami isteni lett

Múltkor a carbonaraval csináltam ugyan ezt.

Egy ideje viszont nagyon jár az agyam a hambin. Igaz még ott vagyok, hogy keresek egy receptet ami jó meg finom, és majd utána mehet a tervezés, turbózás


r/askhungary • • 12h ago

EDUCATION Szeged Gyógypedagógián levelezőin végzett valaki?

3 Upvotes

Sziasztok. Kérdés nagyjából a címben. Gondolkoztam rajta,hogy szeptembertől egyetemre mennék levelező szakon. Valaki végzett itt így Szegeden? Mennyire családbárát? Meg munkahely? Kisgyermek nevelőként dolgozok. De erdekelne a gyógyped azon belül is a TANAK. 2 gyerkőcöm van 4 es 7 évesek..Izgulok kicsit hogy bírnám megugrani az akadályokat. Van aki így csinálta végig? Köszi ha tudsz érdemi infóval segíteni :)


r/askhungary • • 18h ago

DISCUSSION Lurdy moziban valaki próbálta már az új LED termet?

9 Upvotes

Most olvastam hogy Samsung Onyx led került a Lurdy mozi egyik termébe, kiváncsi lennék hogy aki volt már annak hogy tetszett?


r/askhungary • • 18h ago

GASTRO - FOOD Valami erdekes de jo kaja Budapesten?

8 Upvotes

¡Hola!

Par napot Budapesten leszek, es szivesen ennek valami jot, de hat sajnos nem nagyon ismerem a varos erdekesebb kajardait. Valami olyant keresek, amit eselyem sincs otthon megcsinalni - multkor valami koreai etterembe mentem, az jo valasztas volt. Lattam, hogy van tibeti, azeri, etiop, stb. etterem. Valakinek van valamifele ajanlasa ilyen iranyba?